Skip to main content

Szerző: klau

Advent Győrben 2023. – Gyertyagyújtások

A karácsony a keresztény ünnepkör legfontosabb eleme. Az első adventi vasárnapot a Szent András napjához legközelebb eső hétvégén tartjuk, ekkor gyújtjuk meg a hitet jelképező lángot, majd a remény, az öröm és a szeretet fényét.
A győri ünnepségeket kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg, köszöntőt mondanak a város köztiszteletben álló személyei és egyházi elöljárói.
Program:
12.03., vasárnap
Fellép a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola kórusa, a lángot Wagner Tamás, református lelkész gyújtja meg.
12.10., vasárnap
Fellép a Richter János AMI kórusa, a lángot Dr. Reisner Ferenc, püspöki helynök gyújtja meg.
12.17., vasárnap
Fellép a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Vox Angelorum Leánykara, a lángot Szemerei János, evangélikus püspök gyújtja meg.
12.23., szombat
Fellép a Liszt Ferenc Kórus, a lángot Dr. Veres András püspök gyújtja meg.

Advent Győrben – Széchenyi téri programok

Az Advent Győrben programsorozattal a Széchenyi teret újra élettel töltjük meg. Az ünnepet megelőző várakozást koncertekkel és gyertyagyújtásokkal tesszük meghittebbé. A csodás fényekbe burkolódzó tér épületei csodás miliőt kölcsönöznek a kézművesvásárnak is.

Állandó programok:
Adventi fényjáték

Hétfőtől csütörtökig: 17, 18, 19 és 20 órakor
Pénteken: 17, 18, 19, 20 és 21 órakor
Szombaton és vasárnap: 17, 18, 20 és 21 órakor

Adventi kézművesvásár
Minden nap 12-20 óráig.
December 23-án, szombaton 12-18 óráig.

2023. december 1., péntek, 17 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Advent Győrben nyitóünnepség
Az advent az elcsendesedés időszaka. A város ünnepi díszbe öltözik, felgyúlnak a fények. A Széchenyi térre érkezők megcsodálhatják a fényfestést. Köszöntőt mond dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 1., péntek, 17:30 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi koncert – Kozma Orsi
A Cotton Club Singersből és a Jazz+Az formációból ismert énekesnő karácsonyi koncertje.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 2., szombat, 16 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi gyerekkoncert – Jégvarázs
Ki ne ismerné Elzát, Annát és Olafot? A népszerű, interaktív koncerten felcsendülnek a Jégvarázs mese legismertebb dallamai. Az eredeti szereplőkre a megszólalásig hasonlító énekesnők elvarázsolják a kicsiket és nagyokat.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 2., szombat, 17 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi koncert – Pál Dénes
Pál Dénes a The Voice című tehetségkutatóban tűnt fel. Egyedülálló hangja és tehetsége a Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjéig repítette.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 3., vasárnap, 17 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi gyertyagyújtás
Az első adventi gyertya a hit jelképe. A meggyújtására ünnepélyes keretek között kerül sor, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot Wagner Tamás, református lelkész gyújtja meg, a műsort a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola Kisrigó kórusa adja.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 5., kedd és december 6., szerda, 17:00-18:00 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Mikulás
A Széchenyi térre várja a Mikulás a gyerekeket.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 8., péntek,17 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi koncert – Lantos Gábor
A fiatal énekeshez leginkább a rockabilly műfaja áll közel. A magyar Elvis adventi koncertjén ebben a könnyed műfajban ad elő az ünnephez köthető dalokat.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 9., szombat, 16 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi gyerekkoncert – Masni és Pocó
Mihályi Réka, Fonogram-díjas énekesnőt a Group’n’Swing zenekar tagjaként is ismerjük. A Masni és Pocó nevű produkciója minőségi szórakozást kínál kisgyermekek és családok számára. A dalok szórakoztató szövegei és profi zenei aláfestése mellett az előadást két bábművész közjátéka kíséri.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 9., szombat,17 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi koncert – Meggie és az Epizód
A zenekar adventi koncertjén saját dalok és nemzetközi slágerek is elhangzanak, ám a klasszikustól eltérően kicsit rockosabban.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 10., vasárnap, 17 óra
Helyszín: Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi gyertyagyújtás
A reményt jelképező gyertyát gyújtjuk meg advent második vasárnapján. Erre ünnepélyes keretek között kerül sor, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot dr. Reisner Ferenc, püspöki helynök gyújtja meg, a műsort a Richter János AMI kórusa adja.
A programon való részévétel ingyenes.

2023. december 15., péntek, 17 óra
Helyszín
: Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi koncert – Karácsonyi képeslap
Kiss Tünde, Mózes Anita és Nagy Balázs, Győri Nemzeti Színház művészeinek karácsonyi műsora. A koncerten olyan örökzöldek hangzanak el, mint a Halleluja, és más klasszikusok.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 16., szombat, 16 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi gyerekkoncert – BoDoBo Együttes
Interaktív gyerekkoncert élőzenével.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 16., szombat, 17 óra
Helyszín:
Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi koncert – Csondor Kata
Csondor Kata színésznő, szinkronszínész, Fonogram-díjra jelölt, Jazzy-díjas énekesnő, dalszerző. Az Add tovább című, klasszikussá vált dal is felcsendül majd az ünnepi koncerten, más karácsonyi dalok mellett.
A programon való részvétel ingyenes.

2023. december 17., vasárnap, 17 óra
Helyszín: Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi gyertyagyújtás
Az öröm jelképét, a harmadik gyertyát ünnepélyes műsor keretén belül gyújtjuk meg, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot Szemerei János, evangélikus püspök gyújtja meg, a műsort a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Vox Angelorum leánykara adja.
A programon való részévétel ingyenes.

2023. december 22., péntek, 17 óra
Helyszín: Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Together Gospel Singers
A gospel zenét a keresztény vallási életben használják a közösségi hit kifejezésére. Az előadásmód lendületessége teszi különlegessé a kórusműveket. Az együttes a legnépszerűbb karácsonyi dalokat adja elő.
A programon való részévétel ingyenes.

2023. december 23., szombat, 17 óra
Helyszín: Széchenyi tér
Szervező: Győri Művészeti és Fesztiválközpont
Adventi gyertyagyújtás
A szeretetet szimbolizáló, negyedik gyertya meggyújtása zárja le az adventi készülődést. Erre ünnepélyes keretek között kerül sor, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot dr. Veres András püspök úr gyújtja meg, a műsort a Liszt Ferenc kórus adja.
A programon való részévétel ingyenes.

Közeledik az advent – újra „kinyílt Győr szeme”

Győr adventi készülődésének már hagyományos eleme az óriáskerék felállítása. A csúcspontjáról egészen új perspektívából szemlélhetjük szeretett városunkat, az idei évben már jóval a karácsonyi ünnepkör kezdete előtt.

Nyitva tartás 2023. november 30-ig és december 27-től 2024. január 7-ig
Hétfőtől péntekig 11:00 – 20:00
Szombaton 10:00 – 21:00
Vasárnap 10:00 – 20:00

Az adventi időszakban (2023. december 1-23.)
Hétfőtől csütörtökig 10:00 – 20:00
Pénteken 10:00 – 21:00
Szombaton 10:00 – 22:00
Vasárnap 10:00 – 21:00

Óriáskerék jegyárak
Felnőtt belépő: 3.000,- forint
Gyermekjegy 14 éves korig: 2.500,-
Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyermek): 9.000,- forint.
A belépés 2 éves korig díjtalan.

Óriáskerék
Győr, Dunakapu tér, 2023. október 20. – 2024. január 7.
Dodzsem
Győr, Dunakapu tér, 2023. december 1- 31.
Körhinta
Győr, Széchenyi tér, 2023. december 1-23.
Kisvasút
Győr, Széchenyi tér, 2023. december 1-23.

Óriáskerék
Győr, Dunakapu tér, 2023. október 20. – 2024. január 7.
Dodzsem
Győr, Dunakapu tér, 2023. december 1- 31.
Körhinta
Győr, Széchenyi tér, 2023. december 1-23.
Kisvasút
Győr, Széchenyi tér, 2023. december 1-23.

Óriáskerék
Győr, Dunakapu tér, 2023. október 20. – 2024. január 7.
Dodzsem
Győr, Dunakapu tér, 2023. december 1- 31.
Körhinta
Győr, Széchenyi tér, 2023. december 1-23.
Kisvasút
Győr, Széchenyi tér, 2023. december 1-23.

Korcsolyapálya – Dunakapu tér
Általános nyitva tartás
2023. december 1. – 2024. január 31.
Hétfőtől csütörtökig 10:00-20:00
Péntektől vasárnapig 10:00-22:00
Turnusok
Hétfőtől csütörtökig: 10:00-11:30, 12:00-13:30, 14:00-15:30, 16:00-17.30, 18:00-20:00
Péntektől vasárnapig: 10:00-11:30, 12:00-13:30, 14:00-15:30, 16:00-17:30, 18:30-20:00, 20:30-22:00
Bemutató minden pénteken és szombaton 18:00 órakor, jégrevü vasárnaponként 18:00 órakor.



Fotó: Ádám Zoltán

Álláspályázat – Szervező

A GYŐRI MŰVÉSZETI ÉS FESZTIVÁLKÖZPONT
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
szervező
Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Az intézmény programjainak előkészítésében és
kivitelezésében való teljes körű részvétel és az ehhez kapcsolódó projektmenedzsment feladatok
ellátása. Kijelölt feladatok folyamatos nyomonkövetése, transzparens / online felületen követhető
menedzselése. A feladatok állásáról, a napi nyomonkövetés mellett – heti beszámoló készítése. A
feladatkörébe tartozó rendezvényekkel kapcsolatosan teljes körű pénzügyi és szakmai
felelősséggel tartozik. A rendezvények ügyeleti feladatainak ellátása, aktív részvétel a csapat
munkájában
Betöltendő állás szakmacsoportja: kultúra
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, teljes
munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Győr
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés
feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet
honlap címe stb.): Az intézmény álláspályázatokhoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatója és a
nyilatkozat minta megtalálható a mufegyor.hu oldalon.
A pályázat benyújtható postai úton/személyesen a Győri Művészeti és Fesztiválközpont 9022
Győr, Liszt Ferenc utca 20. címen. Kérjük a borítékon feltüntetni a 566/2023. azonosítószámot,
valamint a munkakör megnevezését: szervező. Információ a 96/320-289 számon kérhető.

Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Erkölcsi bizonyítvány
    Elvárt végzettség/képesítés:
  • 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA),
    Egyéb végzettség, főiskola
    KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 35731
    Intézményi iktatószám: 566/2023
    Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
    A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
    A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
    A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
  • Hatékony munkavégzés (alap)
  • Probléma-megoldó készség (alap)
  • Csapatmunka, együttműködés (ügyfélszolgálati)
  • Elkötelezettség, megbízhatóság (Etikus magatartás) (egyéb)
    A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
  • A Kjt. 20/A.§ (5) bekezdés b) pontja alapján a pályázó a pályázathoz csatolja arról szóló
    nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati
    eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
  • fényképpel ellátott szakmai önéletrajz
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
    A pályázat benyújtásának határideje: 2023.09.15. 00:00
    A pályázat elbírálásának határideje: 2023.09.26. 00:00
    A pályázati kiírás további közzétételének helye: gyor.hu, mufegyor.hu
    Állás tervezett betöltésének időpontja: 2023.10.01.

    A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv
    által az BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály
    alapján a pályázatot kiíró szerv felel.

Álláspályázat – Takarító

A GYŐRI MŰVÉSZETI ÉS FESZTIVÁLKÖZPONT
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében
takarító
Munkakör/feladatkör betöltésére.


Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Az intézmény székhelyéül szolgáló Zichy-palotában
takarítói feladatok ellátása illetve ügyfélirányítási feladatok ellátása.
Betöltendő állás szakmacsoportja: üzemeltetés
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Betöltendő állás jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra, teljes
munkaidő (heti 40 óra), Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Győr
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés
feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet
honlap címe stb.): Az intézmény álláspályázatokhoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatója és a
nyilatkozat minta megtalálható a mufegyor.hu oldalon. A pályázat benyújtható postai
úton/személyesen a Győri Művészeti és Fesztiválközpont 9022 Győr, Liszt Ferenc utca 20. címen.
Kérjük a borítékon feltüntetni a 565/2023. azonosítószámot, valamint a munkakör megnevezését:
takarító. Információ a 96/320-289 számon kérhető.

Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Erkölcsi bizonyítvány
    Elvárt végzettség/képesítés:
  • 2. Befejezett 8. osztály, alap- és középfokú részszakképesítések,
    felnőttképzési szakmai végzettség, speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség,
    vagy részszakma (középfokú szakképzettség) , Általános képzési programok, tovább nem
    bontható, Alapfok
    KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 35720
    Intézményi iktatószám: 565/2023
    Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázati elbírálásban résztvevők megismerhetik
    személyes adatait, továbbá arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes
    adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
    Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
    A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
    A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
    A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
  • Hatékony munkavégzés (alap)
  • Csapatmunka, együttműködés (ügyfélszolgálati)
  • Feladatteljesítés iránti elkötelezettség (ügyfélszolgálati)
  • Elkötelezettség, megbízhatóság (Etikus magatartás) (egyéb)
    A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
  • A Kjt. 20/A.§ (5) bekezdés b) pontja alapján a pályázó a pályázathoz csatolja arról szóló
    nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati
    eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.
  • fényképpel ellátott szakmai önéletrajz
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
    A pályázat benyújtásának határideje: 2023.09.15. 13:00
    A pályázat elbírálásának határideje: 2023.09.27. 00:00
    A pályázati kiírás további közzétételének helye: gyor.hu, mufegyor.hu
    Állás tervezett betöltésének időpontja: 2023.10.01.

    A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv
    által az BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály
    alapján a pályázatot kiíró szerv felel.

A Honey Jeans Győr város zenei felfedezettje

A Győri Művészeti és Fesztiválközpont 2023. márciusában hirdette meg a Színpadra fel! zenei tehetségkutató versenyt. Az amatőr együttesek számára kiírt pályázatra olyan győri és győri kötődésű zenészek jelentkezését vártuk, akik nem rendelkeznek professzionális múlttal.

A hetvennégy jelentkezőből végül 56 produkció jutott el a bírákhoz, akik egy előválogatást követően tíz formációnak adták meg a döntőbe jutás lehetőségét. A Fesztiválközpont Youtube csatornáján is vártuk a szavazatnak számító like-okat, a tizenegyedik együttest a közönség juttatta színpadra. A felületre a voksolás zárásakor összesen 5010 reakció érkezett.

A Győri Rotary Fröccsnapok szombati napján zajlott döntőben a verseny zsűrije (Boda Bernadett, RockMilady Noémi, Csuka és Richie) élőben értékelte a produkciókat, az „ötödik zsűritag” a szavazófröccsöt vásárló közönség volt. A Crazy Little Queen esti koncertje alatt összesítettük a zsűri pontjait, és számoltuk át a közel ezer szavazólapot, mely alapján a következő eredmény született:

Harmadik helyen futott be a Flopp. Az együttes Justin Timberlake, Bruno Mars, Michael Sambello és Michael Jackson klasszikusait álmodta újra.

A második a Várakozni Tilos! lett. Az ötfős banda saját szerzeményekkel érkezett.

A dobogó legfelső fokára a Honey Jeans állhatott fel. A Maneskin és Gnarls Barkley dalok mellett saját szerzeménnyel is készültek. Az összkép, az intonációs megoldások és a hangszerek megszólaltatása alapján a zsűri teljes egyetértésben őket ítélte a legjobbnak. A csapattal készült interjú a Győrplusz felületén már olvasható.

A nyertesek díjait a Rotary Club Alapítvány ajánlotta fel, a Honey Jeans a Győr város zenei felfedezettje címet is magáénak tudhatja, valamint elnyert egy videóklip készítési lehetőséget is. Az ünnepélyes díjátadóra a Crazy Little Queen koncertjét követően került sor, ahol felcsendült a We are the champions című nóta is, tisztelegve ezzel minden döntős és induló előtt.

A rendezvény aftervideója már elérhető!

A tehetségkutatót a tervek szerint 2024-ben is megrendezzük.

-VK-

Fotó: Ács Tamás / Győrplusz

Döntött a zsűri: nyilvános a Színpadra fel! finalistáinak névsora

A Győri Rotary Club kezdeményezésére, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont zenei tehetségkutató versenyt hirdetett. Az előkészítő munkálatok már márciusban elkezdődtek. A szigorú adatvédelmi és egyéb szabályozásokat figyelembe véve született meg a versenykiírás, mely szerint 14 éven felüli énekesek és zenészek jelentkezését vártuk, mindenféle műfaji megkötés nélkül.
Ennek köszönhetően színes zenei paletta alakult ki – az operett, hip-hop és rock rajongói is találtak csemegét a MÜFE Youtube csatornáján, ahol június 30-ig vártuk a szimpátia szavazatokat.
A közönséggel párhuzamosan a zsűri – RockMilady Noémi, Boda Bernadett, Richie és Csuka – is munkához látott. Figyelembe véve többek közt az előadásmódot, a hangszerhasználatot és az énekhangot szinte azonos döntések születtek, kialakítva ezzel a végleges sorrendet.

A zsűri pontszámainak összesítésekor szavazategyenlőség alakult ki, de egyik együttest sem szerettük volna kizárni, így a meghirdetett 10 fellépő produkció számát tizenegyre bővítettük.

A bíráink pontszámai alapján a következő együttesek/énekesek jutottak a fináléba:

Bálind Kata és Edvi Dalma

Dave Koma Dave

Flopp

Várakozni Tilos!

Honey Jeans

Kiss Clau

Léhárt Míra és Polgár Patrik

Rapkay Vivien

Kétszemközt

Virág Alexandra

A közönség szavazataiból a KvintOperett kapta a legtöbbet.

2023. június 22-én, délután, a Győri Rotary Fröccsnapok keretein belül kerül sor a döntőre. A zsűri ez alkalommal is külön értékelni fogja a produkciókat, de a fesztivál látogatóinak véleménye is számítani fog. Szavazófröccs megvásárlásával lehet voksolni a kedvencekre, felsegítve a pályázókat a dobogó felső fokára. A Rotary Club Alapítvány pénzdíjat ajánlott fel az első három helyezettnek, a legsikeresebb előadó pedig elnyeri a Győr zenei felfedezettje címet, és egy videóklip készítési lehetőséget.

-VK-

Tánc(tér) színesíti a nyári programkavalkádot

A Győri Művészeti és Fesztiválközpont 2023. nyarát a nagy fesztiválok mellett nemzetiségi táncházakkal fűszerezi meg. A programsorozat első állomása a roma kultúrával, a pattogós és ütemes táncmozdulatokkal ismertette meg a Széchenyi térre látogató közönséget.
A többéves hagyományt ápoló Rueda Rumli is bekapcsolódott a projektbe, így a salsa tüzes, pulzáló ritmusait a Salsa Cubana Auténtica Tánciskola és a MÜFE fúziójaként létrejövő eseményen sajátíthatják el július 15-én. A merengue és különböző karibi táncok forró hangulata könnyen mozgásra készteti a kevésbé táncos lábakat is.

A Tánc(tér) július 29-én Moldvai, augusztus 5-én Görög, augusztus 13-án pedig Lengyel táncházzal várja a közönséget.

Az instruktorok vezette táncházakban játszi könnyedséggel lehet elsajátítani a lépéseket, és az eseményeket autentikus zene kíséri.

Felhívás a Barokk Esküvő statisztáinak

A 30. Barokk Esküvő statisztái számára megnyitottuk a jelentkezési felületet. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az adatvédelmi rendelkezések értelmében nyilatkozni kell arról, hogy az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elfogadják. A tájékoztató elérhető ITT.
A jelentkezéseket a beérkezések sorrendjében kezeljük, és korlátozott számban tudjuk őket fogadni.

A ruhapróbák időpontja 2023. június 20. (9-12 óra), június 22. (14-17 óra) és június 27. (9-12 óra).

Jelentkezési felület

A jelentkezési lapot személyenként kell kitölteni, együttes jelentkezést nem tudunk elofogadni!

Bravúros előadások az Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenyen

Változatos programmal készültek a kórusok az Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenyre. A könnyed, játékos dallamokat, a komolyabb hangvételű egyházi énekeket és ősbemutatót is ünnepelhettünk a nagymultú eseményen. Az rendezvényt Virág-Adorján Andrea, polgármesteri főbiztos nyitotta meg április 21-én, az egykori Zsinagóga impozáns épületében.

A COVID kezdete óta ez volt az első teljes év, amikor a próbafolyamatokat nem akadályoztatták. A közös éneklés élményének megszeretettetéséért létre hívott eseményen tizenhárom jelentkező kórusból végül tizenegy állt színpadra, hogy számot adjon a tudásáról. A munkát háromtagú szakmai zsűri minősítette.
Somogyváry Ákos karnagy – művészeti vezető, az Erkel Ferenc Társaság és a KÓTA Tanácsadó Testületének elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja tolmácsolta a bizottság egyöntetű döntését. Sipos Tamásné, KÓTA-díjas ének-zenetanár, karvezető, a zenei rendezvények szakmai szervezője és Katona Tibor, KÓTA-díjas karnagy dolgoztak a zsűrielnök mellett a minősítéseken.

Az alsós együttesek gyermek- és népdalcsokrai indították a délelőtti műsort.
A Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, AMI és Kollégium Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolája, Bartók Kicsinyek Kórusa „A” kategóriában, Arany Diplomával zárt. A Molnár Gabriella vezette együttes repertoárja üde felütése volt a programnak.

Czidor Melinda, a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola Kisrigó Kórusa „A” kategóriában Arany minősítést vehetett át, valamint Elismerő Oklevelet a jól szerkesztett, citerakíséretes népdalcsokorért.

A Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Kiskórusa Etseyatse Andrea vezényletével, „A” kategóriában Arany minősítést kapott.

A Gyárvárosi Általános Iskola Énekkara „B” kategóriában indult. Vezetőjük, Pércsy Kornélia Ezüst minősítést vehetett át.

A Pilinszky János Általános Iskola Gyermekkara „A” kategóriában Ezüst minősítést kapott. Az együttest Spissichné Gesztesi Zsófia vezényelte.

A Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola Kórusa „B” kategóriában indult. Mecséri Krisztina programja, a kórus előadása Arany minősítést ért.

A László Balázs vezette, Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola Metrum Gyerekkara „A” kategóriában Arany minősítést kapott.

A Pannonhalmi Szent Benedek Általános Iskola Kórusa „A” kategóriában Ezüst minősítést kapott. Vezetőjük, Berki Ibolya Elismerő Oklevelet vehetett át a népdalcsokor és a Három quodlibet megformálásáért.

A délutáni programban kettő kórus visszalépése miatt már csak három együttes szerepelt. Lebilincselő előadásmódjuk és a művek kiválasztása koronázta meg a napot.

A Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola Cantilena Gyermekkara Gyökér Krisztina vezetésével „A” kategóriában Arany minősítést kapott.

Az Apor Vilmos Iskolaközpont Énekkara „A” kategóriában Arany diplomát kapott. Iván Gabriella együttese az Év kórusa díjat is kiérdemelte.

A Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, AMI és Kollégium Richter János Vegyeskarának programja igazi meglepetést tartogatott. Az egyházi művek mellett tagjuk, Máté Bálint Pater Noster című szerzeményét is előadták. A lebilincselő előadás iskolapéldája a vezető és a kórus szimbiózisának. Gödölle Péterné „A” kategóriában Arany Diplomát vett át, Elismerő Oklevéllel jutalmazták Máté Bálintot és a kórust is a Pater Noster előadásáért, és az Év kórusa díjat is kiérdemelték.

A kórusok méltán vívtak ki elismerést – a kánonok megformálása, a szólamok összedolgozása, az egyes formációktól elleshető, új megoldások és a közös számok felemelő előadása további munkára ösztönzik az együtteseket.

A fellépőknek és karvezetőknek további sikeres munkát kíván az esemény szervezője, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont!

-VK-

*A fotón a Richter János Vegyeskart vezényli Gödölle Péterné.

  • 1
  • 2